"Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét."

(1Kor 10,24)

Már csak matematikailag is úgy jönne ki jobban, ha mindenki inkább a másikkal szeretne jófej lenni, figyelve a másik igényeire. Ha ez működne, egyszerűen rengetegen akarnának velem jó arcok lenni, és én is ugyanígy egy lennék mindenki számára, aki jó arc próbál vele lenni. A gyakorlatban ezt persze néha zavaró túlzásba is vihetné pár ember körülöttem, de kis gyakorlással szerintem elég könnyen elsajátítható az egészséges mértékű jófejkedés. De legalábbis a figyelmesség.

Régen mindig mindenkinek mindenre hajlamos voltam igent mondani. Így hamar túlvállaltam magam. Az utóbbi egy évben viszont azt hiszem, átestem a ló túloldalára, és "igen" emberből, "majd meglátjuk, most nincs rá időm" ember lettem.

Nem tudom, mi a jobb, de tény, hogy hajlamos vagyok a saját kényelmem miatt kevésbé figyelni másokra. Ez viszont semmiképp nem jó.

Talán nem kell mindig "igen" embernek lennem, de meg kell találnom az egészséges egyensúlyt.

És mindemellett talán a legfontosabb, hogy akármit is teszek, azt ne csak magamért tegyem, hanem másokért vagy legalábbis másokért is, különösen figyelve a környezetemre közben, hogy vajon ez tényleg így jó-e nekik, ahogy én teszem, amit teszek bármikor, vagy csak én gondolom úgy...